A bumeráng szóról szinte mindenkinek az ügyes mozdulattal a levegőbe dobott, majd feladójához visszatérő kis ausztrál játékszer juthat az eszébe. Én viszont úgy vagyok vele, hogy a szó hallatán kiváltott asszociációk közt az imént említett kis játék már a második helyre csúszott, ugyanis átvette helyét az Instagram e névre keresztelt videómegosztó alkalmazása.
Tavasszal találkoztam az instán az első Boomerang videóval. Egy frissen bekövetett ismerősöm régebbi postjai közt böngészve találtam rá a „furcsa kis videó szösszenetre”, ami már akkor nagyon megtetszett. Láthatóan a követett személyt is magával ragadta, hiszen egyik videója alatt éppen fogadalmat tett (megjegyzem 2015. december 31-én), hogy ígéri, most kicsit leáll a „boomerangozással”, legalábbis 2016-ig. ;)
Nos, éppen azért, mert újdonság, mert vicces és mert egyébként is szeretem az Instagramot, letöltöttem én is az alkalmazást és bumm… azóta megszállottan gyártom minden szituációra a Boomerang videókat.
Fotó > boomerang >videó
Röviden definiálva, a Boomerang egy olyan alkalmazás, mely segítségével néma mozgóképsorozatból összeállított mini videókat készíthetünk. Nevét pedig onnan kapta, hogy a videó a bumeráng röppályájához hasonlóan oda-vissza játssza önmagát, összesen 4 másodpercig Ha a vizuális reprezentációs médiaeszközök sorában akarjuk elhelyezni, akkor valahol a fotó és a videó közt lenne a helye. Többet ad, mint egy statikus kép, de kevesebbet, mint egy videó. Persze egy kép és egy videó is szándékos aktus révén kerül rögzítésre, de ha profik akarunk lenni, itt azon kívül, hogy beleférjünk a 2 másodpercbe, a szórakoztató végeredmény kedvéért még arra is ügyelnünk kell, hogy pontosan a megfelelő pillanatot örökítsük meg. Természetesen teljesen véletlenszerű felvételekből is születhetnek izgalmas kreációk.
Miért jobb a gifnél?
Bár a Boomerang videók legjobban az állóképeket tömörítő és némán animáló gifekhez hasonlítanak, mégsem sorolhatóak egy kategóriába velük. Egyrészt egy Boomerang felvétel 10 darab képet rögzít, majd animál összefüggő képsorrá, tehát rövidebb, mint egy gif. Másrészt, mert a Boomerang az elkészült animált képsort videó formátumban tárolja, míg a gif esetében magáról a gif-ről mint formátum is beszélhetünk, melyet nem minden felület támogat. Ez a gifekkel szemben a Boomerng legnagyobb előnye.
Az alkalmazás nem csak személyes szórakoztatásra kiváló. Általa új eszközzel bővült a marketingesek palettája is. Van benne potenciál, kiváltképp, ha az adott márka profiljához illően használja a frappáns, újszerű alkalmazást.
Hogyan boomerángolj?
- Töltsd le az appot, amit ingyenesen megtehetsz a Goggle Play áruházból vagy az App Store-ból.
- Nyisd meg az alkalmazást és lehetőleg tartsd minél mozdulatlanabbul a telefont.
- Rögzítsd a pillanatot a hátlapi kamerával vagy selfie üzemmódban és…
- …voilà a telefonod össze is rakja a pár másodperces videót.
- Oszd meg így natúrban a videót vagy filterrel ellátva az Instagramon.
0 hozzászólás